Előadások
Előadások Debrecenben
2025. július 8. (kedd) 17 óra Debrecen, Szent Anna u. 10-12. 2. emelet
Ősi fénykorok – a tudat és társadalom szakrális összhangja
A előadás a Magyar Tudás nyilvános előadása.
Ez az előadás a június 10-i előadás folytatása, melynek címe "Az uralom és leigázás az emberi Lélek fejlődésében" volt. Nem egyszerű, igen összetett probléma, mely mélyen érinti a spirituálisan gondolkozó, érző embereket is a minket körülvevő világban.
A folytatásnak adhattam volna ezt a címet is "Teremtő vagy rabszolga? A Lélek szabadsága a történelem spiráljában", de a fókusz hangsúlyosan az ősi fénykorokon van.
Megvizsgáljuk az elmúlt évszázezredek, évmilliók társadalmait abból a szempontból, amit az előző előadáson megfogalmaztunk és alapvetően fontos alapelvnek tekinthető:
a Törvény Fentről jön. Az uralkodó nem ural, hanem közvetít. A közösség tagjai pedig nem szolgálnak, hanem részt vesznek a teremtésben.
A fenti szempontból megvizsgálunk néhány viszonylag ismert civilizációt, mint pl.
* Lemúria és Atlantisz, és néhány kevésbé ismert birodalmakban mint pl. az 50e évvel ezelőtt létezett
* aranykori civilizáció esetében, amely a mai Szahara területén helyezkedett el. De ránézünk a mai Góbi sivatag helyén akkor létezett Góbi tenger partján fekvő
* Híd Városába is.
Megnézzük a mai időkhöz közeledve Egyiptomot a kezdeti Hermetikus időszakban, a kelták (Druida-korszak) és a kora-mezoamerikai népek (pl. inkák, toltékok spirituális hagyománya) társadalmát a fenti szempontból. Rápillantunk a védikus India (korai Rigvéda korszak) társadalmára is.
Nagy időutazás lesz ez, sok olyan "utazó" beszámolója alapján is, akik "ott voltak" és ... nem gyalog mentek!! :)
Az előadás, beszélgetés után Életenergia csoportos bioenergetikai kezelést tartok mindenkinek, aki erre igényt tart.
Mindenkit szeretettel várok!